1953: Bessenyei György Gimnázium Levelező Tagozata
1962: Dolgozók Bessenyei György Gimnáziuma és Szakmunkások Szakközépiskolája
1998: Bessenyei György Felnőttoktatási Intézmény
2002: Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Felnőttoktatási Tagozata
A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium az ország egyik legnagyobb gimnáziuma. 1911-ben kezdte meg működését. Oktatási és képzési profilját tekintve története igen kalandos. Tevékenységi körében megjelenik az általános gimnázium, a gépipari technikum, a közgazdasági szakközépiskolai képzés, a matematika, fizika és testnevelés tagozatok, majd a nyelvi és a művészeti tagozatok.
A felnőttoktatás 1953-tól szerves része a gimnáziumnak. 1962-től önállóan működött, majd a 2002/2003-as tanévtől ismét a gimnázium tagozata lett.
Az iskola mindig is a színvonalas tudás megszerzésének az intézménye volt. Generációkon át készítette érettségire a tanítványok ezreit. Az érettségi a legtöbb esetben a munkahely megtartásának vagy a munkahelyi előmenetelnek a feltétele volt. Ma már a munkahely megszerzésének, a szakmai továbbképzésnek elengedhetetlen feltétele.
A felnőttoktatás jelenleg 10 tanulócsoporttal működik, közel 250 tanulója van. Az osztályok egy része esti tagozatos (heti két délutános) rendszerben tanul, nagyobb része pedig nappali tagozatos (heti négy délutános). A szakképző évfolyamunkon érettségi utáni OKJ-s szakmai vizsgára készítjük fel tanulóinkat, szintén esti és nappali munkarendben. Vissza
Személyi feltételek
A felnőttoktatás pedagógusállományát tapasztalt, városszerte elismert tanáregyéniségek alkották és alkotják ma is. A jelenlegi tantestületben minden kolléga egyetemi végzettséggel, illetve megfelelő felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik, mindenki maradéktalanul megfelel a beosztásához előírt szakmai követelményeknek. A tantestület tagjainak nagyobb része a Bessenyei Gimnázium főállású tanára. A szakos ellátottság megfelelő, minden tantárgyat szaktanár tanít. A tagozatvezetés és a pedagógusok munkáját közvetlenül egy iskolatitkár segíti.
Az iskola a speciális helyi, térségi körülményekhez alkalmazkodva az életre nevel, érvényesíti a rendszeresség és a következetesség elvét. Pedagógusaink partnerként kezelik tanulóinkat, rendszeretetre, megbízhatóságra, fegyelemre, önfegyelemre nevelik őket. Vissza
Tárgyi feltételek
A felnőttoktatás tárgyi feltételek vonatkozásában megfelelően és gazdaságosan működik a Bessenyei Gimnázium főépületében használatra rendelkezésre bocsátott tantermek, egyéb helyiségek és eszközök használatával. A tantermek elrendezése és az iskola munkarendje maximálisan biztosítják azt, hogy a tanítás nyugodt, zavartalan körülmények között, optimális eszközhasználattal, folyamatos és eredményes legyen.
Fontos, hogy a munka a tanárok és a diákok számára egyaránt –komolysága és hatékonysága mellett- kellemes is legyen, közérzetünket jelentősen kellemesebbé teszi az iskola gyönyörű parkja, amelyet a közelmúltban füvészkertté nyilvánítottak. A park nyitott, számos ritka és értékes növény várja nem csak az iskola tanulóit, hanem a külső látogatókat is.
A felnőttoktatás pedagógusai számára rendelkezésre állnak az előadótermek, szertárak, oktatástechnikai eszközök (TV, videó, projektor, magnetofon, írásvetítő, számítógépek), a könyvtár (25042 kötettel), tanári dolgozószoba (4 db internetes számítógéppel).
A tanulók számára rendelkezésre áll 10 tanterem, 3 előadóterem, 1 számítástechnikai szaktanterem, továbbá a könyvtár, a sportpályák, az iskola parkja és az iskolai büfé. Vissza
1994-ben, az akkori diákvezetőség a diákokat támogató „A levelező Tagozatért Alapítvány” létrehozását határozta el. Az alapítvány egyik fontos célja, hogy a diákok számára az érettségi anyagokat tételek formájában kidolgozza, ezzel segítse az érettségire való eredményes felkészülést. A tételek kidolgozása magyar irodalomból, történelemből, társadalomismeretből, angol és német nyelvből, valamint több szakmai tárgyból elkészült. Statisztikai adatokkal igazolható, hogy ezekből a tárgyakból az érettségi és szakmai vizsga eredmények átlaga növekedett.
A 2003/2004-es tanévben az alapítvány tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdetett a tanulók számára, melynek keretében 100000 Ft értékben pénzjutalmat kaptak a legjobb tanulók. A pályázat minden tanévben meghirdetésre kerül, a kezdeti összeg folyamatosan emelkedett. Vissza